One Direction történet, 5. fejezet

 Harry kapott az alkalmon, felkapott és elsétált velem az ágyig. Óvatosan ledobott, majd fölém hajolt.
 - És most? - kérdeztem.
 Válasza egy újabb csók volt, de most hevesebb. Tudtam hogy ennek nem lesz jó vége.
 Végigsimítottam hátán, amit sikeresen félreértelmezett...
 Egy pillanatra elvált tőlem, amíg megpróbálta lefejteni rólam pólómat. Ezt még nem akartam, úgyhogy visszahúztam magamhoz, és ajkait újból birtokomba vettem. Ezen egy kicsit meglepődött, talán eleinte nem is tetszett neki, de hamar át adta magát nekem. Teljes testével hozzám simult.
 Ebben a pillanatban hallottam, hogy nyílik az ajtó.
 Villámsebességgel löktem le magamról Harry-t, majd kipattantam az ágyból, és elléptem tőle néhány lépést.
 Az ajtóban Niall állt, és döbbenten nézett ránk.
 - Ömm, mi csak... - kezdtem el mondani, de nem tudtam hogy folytassam. Végülis nem is tudtam, mi a fenét csináltunk mi itt az előbb.... Vagy ha azt tudtam is, megmagyarázni már nem ment volna olyan könnyen.
 Niallre néztem, aki épp a hasamat nézte. Oda kaptam a tekintetemet: a pólóm nem kicsit felgyűrődött ott, ahol Harry megpróbálta levenni rólam. Gyorsan lehúztam és kisimítottam.
 - Figyelj Niall, ööö, nem tudom mit szokás mondani ilyen helyzetben, de én... vagyis hogy izé...
 Gondolom ebből sokat értett. Megpróbáltam a kezemmel is mutogatni, hátha ő többet ért belőle, mint én.
 Niall még mindig kábultam a meglepettségtől pislogott párat, majd lassan és ügyetlenül kihátrált az ajtón.
 - Upsz... - a fejemet egyben rák vörösnek, és sápadtnak éreztem. Ez nagyon meleg helyzet volt. Harry még mindig az ágyon ült, ő is megdermedve. Semelyikőnk nem tudta, most mit kéne tennie vagy mondania... ez a helyzet úgy ahogy volt el volt cseszve.
 Fogtam magamat, és bevonultam a fürdőbe, jobb hirtelen nem jutott eszembe.
 Leültem a padlóra.
 Percekig ültem ott, egyre jobban áthatolt a kő hidege nadrágomon. Úgy döntöttem nem leszek nyuszi és kimegyek.
 Nagy nehezem feltápászkodtam, és ráraktam a kezemet a kilincsre.
 Egy pillanat erejéig elgondolkodtam, mit is kéne tennem most. Mérlegeltem a helyzetet, úgy döntöttem kimegyek.
 Lenyomtam a kilincset, de amint kattant az ajtó, jelezve hogy azonnal nyílik, bátorságom hirtelen szertefoszlott, és gyorsán visszarántottam a kezemet.
 Idegesen elkezdtem fel-alá járkálni, majd a csaphoz léptem, hogy megmossam az arcomat.
 Belenéztem a tükörbe. A legrosszabbra számítottam, ahhoz képest nem is volt olyan brutális a látvány ami fogadott.
 Tipikus hétköznapi lány voltam: barna haj, barna szem. Bár most a kelletnél kicsit sápadtabb voltam, de ezt elkönyveltem az előbbi incidens következményeképp.
 Sóhajtottam és elindultam az ajtó felé. Megálltam előtte, becsuktam a szememet. A kilincsért nyúltam, de elvétettem a fogást csukott szemmel. Szó szerint a sötétben tapogatóztam.
 Második próbálkozásra megvolt a nyitó tárgy, majd le is nyomtam, hallottam ahogy az ajtó megnyikordul ahogy kinyílik, és én kiléptem rajta.
 Kinyitottam a szememet, szemben álltam az ággyal. Apróbb csalódás ért, mikor nem találtam benne Harry-t, őszintén megvallva arra számítottam, hogy még mindig benne ül.
 Körülnéztem a lakosztályon, de sehol nem volt senki. Vagyis sehol nem volt Harry.
 Felkaptam az étkezőből egy széket, és el indultam vele le a bálterembe. Igen, ez volt az eredeti célom, mielőtt Harry el nem terelte a figyelmemet...
 Út közben meg kellett egyszer állnom, a szék fémből volt, én meg nem voltam a legjobb erőmben... leraktam a széket és fújtam egy nagyot. Megrázogattam a kezemet, majd vettem volna megint fel, ha nem hallok meg egy ismerős hangot a mellettem lévő szobából...
 - Szóval, Louis, arra gondoltam, hogy elhívom őt a bulira. Tudom, nincs rá sok esély, hogy igent mond, de ha már beleírtuk a belépő apróbetűs részébe, hogy akik párba jönnek, azok bla, bla, bla, és érted, pont a házigazdák jönnének egyedül... nem tudom, érted-e miről beszélek.
 - Igen Liam, értem. Csak tudod...
 - Igen?
 - Mielőtt ezt el mondtad, én is arra gondoltam, hogy elhívom őt.
 - Mi? És Eleanor?
 - Eleanor? Tudod, hogy ő nem tud jönni. És arra gondoltam, ha ő nem jön, miért ne jöhetne Valerie velem...
 A nevem hallatán egy pillanatra megállt a szívem. Te jó ég. Most rólam beszélnek?
 - Na ne már, srácok, ez most komoly? Hívjátok el mind ketten, és amelyikőtöknek igent mond, azzal megy el. Hát nem egyértelmű? Miért bonyolítjátok ennyire? - magyarázta Zayn.
 - Sziasztok! Ki szeretne kit elvinni a buliba? - hallottam Niall hangját.
 - Lényegtelen, még nem tudjuk kivel jön. - Mondta Liam.
 - De mégis ki? - kérdezte Niall.
 - Valerie.
 - Oh, hogy ő...
 - Miért, mi van vele? Már valaki mással megy? Veled? Már megkérdezted? Igent mondott? - bombázta ostoba kérdéseivel Liam.
 - Mi? Dehogy is... - rázta a fejét Niall. - Én valaki mással megyek.
 - Óóó, tényleg? - hallottam Louis hangján, hogy vigyorog. - És kiveeel?
 - Majd meglátod. - mondta Niall.
 - Na de állj, várjunk egy pillanatot. - kezdett bele Liam. - Ha Val nem veled megy a buliba, mégis kivel?
 - Nos, nem tudom, de... Van egy olyan sejtésem, hogy Harryvel. - Niall elnyelt valamit a többiek elől, ez nagyon érződött a hangján. De ezért most kivételesen hálás voltam neki.
 - Honnan veszed? - csüggedt le Louis.
 - Csak tudom. - Ezeregy hálám Niall-nek, hogy nem megy bele a részletekbe.
 - Na mindegy, én azért megkérdezem, legfeljebb közli velem, hogy mi a szitu. - szegezte le Liam.
 - Oké, akkor én is. - zárta le Louis.
 Nem szóltak pár másodpercig, kezdett gyanús lenni a csönd. Gyorsan felkaptam a széket és leszaladtam vele a lépcsőn, nem is néztem hátra. Csak most gondoltam bele, mi lenne ha rájönnének, hogy én mindezt hallottam...
 Elhelyeztem a széket valahol a fal mellet, majd mentem volna következőért, mikor valaki utamat állta.
 - Hé Valerie, mi szólnál hozzá, ha... - kezdte kérdését Liam.