One Direction történet, 9. fejezet

 - Akkor próbáld meg kinyitni!

 Egy pillanatig csönd volt, gondolom engem nézett. Hallottam ahogy feláll és babrálni kezd a kilinccsel, majd egy kattanó hangot. Gyorsan felpattantam.

 - Zseniális vagy! - mondtam lelkesen.

 - Kinyílt? - kérdezte furcsállva.

 - Miért, nem te...

 Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és a beáramló fény szinte elvakított.

 - Louis, kinyitottam... - mondta Niall nekünk háttal. Mikor felénk fordult, a vigyor döbbenetté alakult át. Gyorsan pecsapta az ajtót.

 - Mi van Niall, miért csuktad be az ajtót? - hallam Louis hangját.

 - Nem tudom neked feltűnt-e, de én már nem láttam Harry-t és Val-t egy jó ideje... - mondta Niall. Mi van? Most épp be készül köpni minket?

 - Igazad van. Talán kimentek. Vagy... mindjárt jövök. - Louis lépteit egyre halkabban lehetett hallani, majd teljesen elnémultak.

 Niall lassan kinyitotta az ajtót.

 Szólásra nyitottam a számat, de mielőtt bármit mondhattam volna, közbeszólt.

 - Nem akarom tudni, gyertek inkább gyorsan ki.

 Harry-vel összenéztünk, majd kisiettünk, és én csak futólag megöleltem Niall-t, majd benyomultunk az emberek közé, miközben Louis-t figyeltük, hogy pont jókor tudjunk időzíteni a megjelenéssel.

 - Ugye tisztában vagy vele, hogy óriási mázlink volt? - kérdeze Harry.

 - Igen. - feleltem kurtán, továbbra is Louis-t keresve szememmel.

 - Szinte egy hajszálon múlt, hogy...

 - Oké, felfogtam, hülyék voltunk, tudnál kérlek öszpontosítani?

 - Persze. - motyogta.

  Pár pillanatig csöndben figyelte Louis-t, de csak nem bírta kotyogás nélkül.

 - De ha Louis megtudja...

 - Nem fogja, Harry! - próbáltam nem is gondolni rá, mi lenne, ha megtudná...

 - És mivan, ha mégis?

 - Hogyan?

 - Mondjuk... nem tudom, de....

 - Nem tudod? Majd szólj, ha eszedbe jutott valami ésszerű módja a... - és nagyot fújva elfordítottam a fejem.

 - Ez most komoly? A legszimplábbra nem is gondolsz?

 - Miért, mi a legszimplább? - ingattam értetlenül fejemet.

 - Niall.

 Igaza van. Erre nem is gondoltam. Niall. Elég volt ennyit mondania, máris elfogott az idegesség. De nem. Niall nem tenne ilyet. Most is segített. Niall nem olyan.

 Ezen eltűnődtem, és észre se vettem, hogy Harry elrűnt mellőlem.

 Ide-oda kapkodtam a fejemet, és kisebb szívrohamot kaptam, mikor valaki hátulról megérintette a vállamat.

 - Nyugi, nyugi, csak én vagyok... - mondta nevetve Louis.

 Igen, pont ez az a dolog, amitől biztos, hogy nem leszek nyugott. - gondoltam.

 - Hello. - vigyorogtam.

 - Már mindenhol kerestelek titeket, azt hittem... - itt elhalgatott, majd új lendületet adott mondatának. - Azt hittem együtt vagytok. Harryvel az előbb beszéltem.

 Bólogattam. ''Azt hittem együtt vagytok.'' Együtt vagytok... Próbáltam elengedni a fülem mellett.

 - Kezdenek kidőlni az emberek, azt hiszem szólok Zaynnek. - mondta, de mielőtt elindult volna, nevetve hozzátettem:
 - Nem hiszem, hogy a zene miatt. Szerintem a pia sokkal nagyobb szerepet játszik a dologban.

 Legyintett, majd eltűnt az emberek között.

 Ásítva elsétálltam az ajtóig, majd álmos szemekkel néztem az embereket. Lassan kezdett elúszni előttem a sok ugráló dolog, és majdnem összeestem, mikor valaki még épp időben elkapta a könyökömet.

 - Felvigyelek? - kérdezte egy ismerősen búgó hang, de túl fáradt voltam hozzá, hogy belegondoljak, kié.

 Fáradtan hajtottam fejemet vállára, és ő értette. Lassan felbicegett velem az emeletre, és befektetett az ágyba. Ovatosan betakart, és egy puszit nyomott a homlokomra. Nem érdekelt ki volt az, de ez megédesítette az álmomat aznap este.

/Louis szemszöge/

 - Zayn, pörgesd fel a zénét, had táncoljanak kedvükre a kedélyek. - léptem a pulthoz.

 Zayn egy gyors átkeverést intézett két szám között, majd odafordult hozzám.

 - Megfelel?

 Kacsintottam, majd megfordultam.

 Épp láttam kimenni az ajtón Val-t és Harry-t egymásba kulcsolva. Felmentek az emeletre, a hálószobába....